bemutatkozás
ha kíváncsi vagy honnan indultunk...
Dúl Peti vagyok.
2021-ben megnyitottam a saját barber shopomat, a Men-edék Barber Shopot, és azóta is minden nap ott állok a szék mögött. Ez nem csak egy munka nekem – ez a mindennapjaim része.
A vendégeimmel beszélgetve, dolgozva egy dolog hamar kiderült: nagyon nehéz olyan termékeket találni, amik tényleg rendben vannak. Mindig volt valami…
Az egyiknek az illata nem volt az igazi.
A másik nem tartott rendesen.
A harmadik meg egyszerűen nem azt hozta, amit ígért.
És ezt nem csak én éreztem így. A vendégek is ugyanazokat mondták vissza a székben.
Egy idő után azt mondtam: jó, akkor csináljuk meg úgy, ahogy szerintem jónak kell lennie.
Így indult a GOD.
Elkezdtem utánajárni, kísérletezni, fejleszteni. Nem papíron, hanem a shopban, a vendégeimen. A Men-edék Barber Shop lett a tesztlabor – valódi emberekkel, valós visszajelzésekkel. Addig alakítottam a dolgokat, amíg végre azt nem éreztem: na, ez már az a szint, amit én is szívesen használok minden nap.
A shopban közben kialakult egy olyan közeg, ahol az emberek nem csak egy hajvágásért jönnek be. Beszélgetünk, nevetünk, visszajárnak. Ez a közvetlenség és bizalom az, amire az egész épül – és pontosan ez az, ami a termékek mögött is ott van.
A GOD már több mint 3 éve piacon van, és azóta is ugyanazzal a szemlélettel megy tovább: nincs kész, mindig lehet jobb.
Ez a márka viszont nem csak a termékekről szól.
A GOD számomra egy szemlélet. A neve is ezt jelenti: Gentlemen of Destiny – azoknak, akik tudják, mit akarnak, és nem érik be kevesebbel.
Az arculat sem véletlen ilyen. Mindig is közel állt hozzám a skandináv mitológia, a viking életérzés – ez a nyers erő, egyszerűség és tudatosság. Nem volt kérdés, hogy ez visszaköszön a márkában is.
Ez az egész egy szerelemprojekt. Az első ötlettől a termékeken át a megjelenésig minden mögött én állok.
És ez nem változik.
A GOD nem egy trend.
Nem egy gyorsan összedobott brand.
Hanem valami, ami a szék mögül indult-és pontosan oda készült