top of page

Rólunk

Elhivatottság és szakértelem

Dúl Péter hivatásos fodrász és borbély vagyok. 2021-ben megnyitottam a saját barber shopomat, és azóta is minden nap ott állok a szék mögött. Ez nem csak egy munka nekem – ez a hivatásom, amit szívvel, lélekkel, nagy precizitással végzek nap mint nap, ügyfeleim nagy megelégedésére. Folyamatosan figyelem a legújabb trendeket, megjelenő új termékeket, eljárásokat, ezért tisztában vagyok a szakmám legújabb lehetőségeivel is.

Go
Dúl Péter portré 06c.png
After Shave Lotion Freyja 04 1500px.png

A GOD születése

Vendégeimmel beszélgetve, dolgozva egy dolog hamar kiderült: nagyon nehéz olyan termékeket találni, amik tényleg rendben vannak. Mindig volt valami… Az egyiknek az illata nem volt az igazi. A másik nem tartott rendesen. A harmadik meg egyszerűen nem azt hozta, amit ígért. Egy idő után azt mondtam: jó, akkor csináljuk meg úgy, ahogy szerintem jónak kell lennie. Így indult a GOD.

Elkezdtem utánajárni, kísérletezni, fejleszteni. Nem papíron, hanem a shopban, a vendégeimen. Ők voltak az első tesztelők, és minden visszajelzés számított. Addig alakítottam a dolgokat, amíg végre azt nem éreztem: na, ez már az a szint, amit én is szívesen használok minden nap.

Freyja 01 Black background 1500px.png
Odin 01 black background 1500px.png

A márka szemlélete

A GOD már több mint 3 éve piacon van, és azóta is ugyanazzal a szemlélettel megy tovább: nincs kész, mindig lehet jobb. A GOD nem csak a termékekről szól, hanem egy szemlélet. A neve is ezt jelenti: Gentlemen of Destiny – azoknak, akik tudják, mit akarnak, és nem érik be kevesebbel. Az arculat sem véletlen ilyen. Mindig is közel állt hozzám a skandináv mitológia, a viking életérzés – ez a nyers erő, egyszerűség és tudatosság. Nem volt kérdés, hogy ez visszaköszön a márkában is. Ez az egész egy szerelemprojekt. Az első ötlettől a termékeken át a megjelenésig minden mögött én állok és ez nem is fog változni. A GOD nem egy trend. Nem egy gyorsan összedobott brand, hanem valami, ami a szék mögül indult és pontosan oda is készült.

A jövő útján
Sea Salt 06 vágott 1500px.png
Stone 06.png
Szakállápoló ODIN 02.png
Stone 08.png
Stone 03.png
Sulfur Shampoo 04.png
Wax Odin 03.png
Stone 01.png
Hajápoló Freyja 05.png
Stone 02.png
After shave Lotion Freyja 05 2000px.png
Stone 02.png
Stone 08.png

Vízió és célok

A piaci hiány vagy a forgalomba levő termékek hiányosságai folyamatos ötleteket adnnak, hogy mikre is lenne szükség a jövőben. Ezeket a gondolatok folyamatos, odaadó és aprólékos fejlesztés mellett újabb és újabb termékekben látnak napvilágot. A folyamat nagyon fontos része a visszacsatolás, a felhasználóink véleménye, melyre mindig nyitva állunk. Ha a termék kipróbálást követően neked is lenne  bármilyen észrevételed. Ne habozz! Írj nekünk, vagy keress meg telefonon!

bottom of page